I. - Kajmán Szigetek
Patrice szorgalmasan súrolta a hajó fedélzetét. Minden egyes alkalommal siránkozva csiszatolta a padlózatot. Felmosó nyél hiányában nehezen, de mára már hozzászokott a hirtelen beköszöntő izomlázhoz, s mostmár csak enyhe, furcsa bizsergést érzett végtagjaiban.
A kék szakáll a Kajmán szigetek fővárosa: George Town felé tartott. Az éjszaka folyamán az elátkozott hajó megint egy újabb viharba került, melynek következményeképpen tetemes mennyiségű hiba keletkezett a kopott lopakodón. Nem is beszélve a legnagyobb problémáról az árbocról, mely most is félő volt, hogy bármelyik pillanatban felmondja a szolgálatát.
A Kék Szakáll kapitánya Piszkos Bill sürgős javíttatást rendelt el, a legközelebbi kalóz lakta sziget pedig George Townban található.
- Átkozott pokolfajzat, Syl! – kiáltott fel Patrice. – Will, Will! – kiáltott újra.– Vidd innen ezt a hülye madarat!
Syl egy kékhomlokú amazon papagáj volt, sűrű színes tollazatában a zöld szín motivált, homlokát pedig kék toll borította. Az említett jómadár éppen sűrű csapkodások közepette próbálta elcsenni Patrice rongyát, a lány erőteljesen küzdött a tollassal, de elég volt egyetlen mozdulat Patrice pedig megbotlott vödrében. Elterült a földön. Éppen időben érkezett Will.
- Vddme’ mgfujtm – dünnyögte a lány a padlózatba túrva arcát s próbálta legyűrni a hányingert, melyet a fa dohos szaga keltett benne.
- Patrice… te meg mit csinálsz?!
A lány kissé mérgesen emelte tekintetét a második legfiatalabb kalózra. Will fekete üstöke kócosan ölelte körbe arcát, gyerekes álmatagságot csalva rá. Láthatóan nehezen mérte fel a helyzetet. Mielőtt pedig Patrice elkaphatta volna Syl lábait William hason csúszva vetette magát a papagája után.
- Ne bántsd, kérlek – könyörgött William. – Syl kedvel téged, szeret!
- Szeret?! Tehát feltételezem, hogy amikor lepiszkította a ruhámat, amikor
ellopta az ezüstgyűrűmet, és amikor meghúztam a lábam miatta tulajdonképpen szeretett.
- Jaj Patrice, csak véletlen téved a te ruhádhoz, a gyűrűről nem tehetek, benne van a vérében a tolvajlás.
Patrice felhorkantott.
- Tudod mi az egyetlen baja a madaradnak?
William felvonta szemöldökét.
- Pontosan ugyanolyan idióta, mint a gazdája! – hasították a levegőt Patrice szavai.
Will fájdalmasan csendbe elvonult vállán az elégedett Sylel.
Patrice újra munkához látott és pillanatnyilag úgy döntött, hogy az ajtaján kopogtató bűntudatot elkergeti, majd ráér később bocsánatot kérni Williamtől.
George Town kikötője fejlettebbnél fejlettebb kalózhajókat rejtett, mind olyanokat melyek mellett a Kék Szakáll egy régimódi roncsnak számított. Bill kiadta parancsát, miszerint a Fekete macskába száll meg mindenki. Patrice száját húzva nyugtázta a kapitány ötletét, mert úgy gondolta ennél mocskosabb helyet keresve se találtak volna. Nem csupán a lebuj tisztasága volt velejéig romlott, hanem a tömeget megtestesítő kalózok, s örömlányok lelke is.
Patrice egyedül maradt, s egymagában haladt a célpont felé. Bár fegyvert kapott, s képes is lenne magát megvédeni, nem szándékozott korán odaérni. S még csak nem is figyeltük azt az apró tényezőt, hogy édes mindegy mikor ér a Fekete Macskába, mert ott ilyentájt már nemcsak a kalózok bűzlenek az alkoholtól, a falak is azt az undorító vodka szagot árasztják magukból.
Úgy döntött, hogy most az egyszer nem veti meg az alkoholt és leissza magát, akkor talán elfelejti Bill szavait miként adta ki az útját. A Kék Szakáll kapitánya ugyanis kijelentette, hogy megválik a vén lopakodótól és a velejáró társaságtól, a hajót pedig jó barátja fiának Devennek annak az aljas undorító alaknak adja.
Patrice mérhetetlenül féltékeny volt. Valójában mindig is arról álmodott, hogy Bill ráhagyja a rozoga hajót, ami neki mindennél többet jelent. Egészen pici kislányként került a lopakodóra, amikor a társaság többsége még csak hallásból ismerte az elátkozott hajót. Akkoriban sokan jelentkeztek a legénységbe, néhányuk sötétebbnél sötétebb alak volt, Bill azonban minden árulót lapátra tett. Senki sem tudta, hogy a Kék Szakáll igazságtalanul bűnhődik.
Patrice feltépte a fogadó ajtaját, majd nehézkesen, de a pulthoz támolygott. Onnan pásztázta a kalózokkal tömött helyiséget. Többségük visszavonult, csődbe ment, még mindig züllött ember volt. Szajhák tömege kellette magát, ruhájuk alig állt pár szalagból, ami természetesen nem takart sokat és nem hagyott semmit a fantáziának. A lány intett a pultosnak, hogy rendeljen kezdésnek valami kevésbé ütőset, de valaki megelőzte.
- Egy korsó sört a kisasszonynak!
Patrice megrendült a vállán nyugvó érintéstől.
Meglepetten fordult hátra, hogy végigmérje az ismeretlen alakot. A fiatal férfi magas volt, arcát pár napos borosta fedte, hosszú szőke haja copfba volt hátrakötve. Patrice biztosra vette, hogy nem találkozott még a férfival.
A pultos kihozta a lány sörét és elé tette. Patrice érte nyúlt, mindenféle nőiességet megcáfolva mohón kortyolt belőle. Patricet zavarta a mellette ülő férfi tekintete, túl gyanúsan méregette, akár mint kereskedő a hamis portékát. Egyre több pohár került a lány elé, Patrice pedig úgy itta magába, mint szivacs a vizet, a titokzatos idegen továbbra se mozdult mellőle, ettől igazán feszélyezett lett.
- Csinos lettél – mondta az idegen.
A lány kifújta a tüdejében ragadt levegőt.
- Nem ismerlek – felelte.
- Tévedsz, Patrice. Nagyon is ismersz.
- Honnan tudod a nevem? – hüledezett a lány.
A titokzatos idegen nem válaszolt, mélyen a zsebében turkált valami után, amit aztán az asztalra tett.
Patrice lélegzete elállt és akkor hitt neki, tényleg tévedett…
Folytatás hamarosan... :)
